Versenyben... | Rally az égben | A sportág története | Troyes 2006 | Ried 2008 Dubnica 2013 

 

 

Magyar repülők a világbajnokságon

Ried2008 – két héten át a kisgépes repülés központja

 

 

A Nemzetközi Repülőszövetség égisze alatt megrendezett 16. Rally- és a 18. Precíziós Repülő Világbajnokságnak idén a felső-ausztriai Ried Sportrepülő Klub adott otthont. Pompás körülmények fogadták a versenyzőket és a látogatókat, a tartományi- és a helyi önkormányzatok támogatásával, bankkölcsönnel, szponzorokkal a háttérben, továbbá a repülőklub teljes személyzete és önkéntesek közreműködésével a Ried melletti kis falu, Kirchheim repülőtere a felkészülés két éve alatt jelentősen kibővült. Épült irányítótorony, aszfalt kifutópálya és gurulóutak, további hangárok, tájékoztató-eligazító központ a pilóták számára, biztonsági rendszer és nem utolsó sorban egy étterem, a Fly-Inn. Az infrastrukturális fejlesztésekkel együtt a verseny szervezésére mintegy hétszázezer eurót, azaz körülbelül 175 millió forintnyi összeget költöttek el. Jó példája ez annak, hogy az emelkedő üzemanyagárak és költségek ellenére sem engedik elsorvadni a kisgépes repülést, összefogással és beruházásokkal a Klub növelni tudja tagjai, pilótái számát és repülőtere forgalmát. Ehhez kiváló lehetőséget kínált a világbajnokság megszervezése, hiszen két héten át ez a hely szolgált az osztrák és a nemzetközi motoros repülés központjául.

 

Ötpróbás tájfutás, repülőgéppel

 

A repülés iránt érdeklődő közönség számára ezen túraversenyek talán kevésbé ismertek, noha az ausztriai példa háromszáz nemzetközi résztvevője – bírák, versenyzők és a kisegítők, valamint a regisztrált tízezer látogató ezt cáfolni látszik. A vendéglátói szolgáltatásairól is méltán híres tartományban a repülőtér több tíz kilóméteres vonzáskörzetében a legtöbb szálláshely elkelt. Igaz, a legtöbb látogatót a nyitó- és a záróünnepség vonzotta, a koncertek és a légiparádé – de egy pillanatig sem szorult háttérbe a repülés ünnepe. Ha másként nem, hát azért mert az egyébként kezdetben remegő kezű növendékeket atyai jóindulattal terelgető repülőoktatók esténként beálltak csaposnak. Szíves fogadtatásban részesült minden látogató és bepillantást nyerhetett a repülősport e két legáltalánosabb formájába. A Precíziós- és a Rally repülés közös jellemzője, hogy általános rendeltetésű motoros repülőgépekkel versenyezhetnek a pilóták, azaz szemben a műrepüléssel például, itt nem speciális építésű hanem a legelterjedtebb két- és négyüléses úgynevezett kisgépek állhatnak rajthoz. A versenyfeladat is leginkább egy hétköznapi útvonalrepülés vagy ha úgy tetszik sétarepülés végrehajtásához mérhető – persze a verseny itt már megköveteli, hogy a versenyző átfűzze repülése nyomvonalát a tű fokán. A győztes ugyanis az, aki a legpontosabban követi az előírt útvonalat és a repülés előtt, közben és végén kitűzött további feladatokat is a legkevesebb hibával oldja meg. A repülés előtti feladat a követendő útvonal térképre szerkesztése. Az útvonalat egy erre a feladatra kijelölt sportbíró eszeli ki és összeállítja a versenyzők számára utasításait, ami alapján ők elkészítik saját repülési tervüket. A felszállás előtti húsz perc áll a rajthoz állók rendelkezésére, hogy megfejtsék a sportbíró szándékát. Ennek a feladatnak a szépségéről talán az árulkodik, hogy az útvonalért felelős bíró akkor lehet elégedett a munkájával, ha a navigátorok egyszerűen csak sötét gengszternek titulálják és a közös vacsora után mindenképpen meg akarják hívni egy italra. Visszatérve a verseny menetéhez, a feltehetően hibátlan repülési terv birtokában a repülőgépnek az előírt időpontban kell felszállnia és az útvonalrepülés során lehetőleg minden pillanatban, de az ellenőrző pontok fölött mindenképpen másodpercre pontosan kell átrepülnie – ha siet vagy ha késik, egy-egy másodperc eltérés két hibapontot ér. Hogy nagyobb legyen a kihívás, húsz vagy akár harminc légifotót is adnak az útvonal mellé – ezeket kell azonosítania és a térképen a helyét bejelölnie minden indulónak. Kétféle fotó létezik: az egyiknek a helyét kell megtalálni és ezt rögzíteni, a másik pedig egy ismert hely fényképe ami viszont lehet hamis kép is, tehát itt az útvonal ismert pontja felett átrepülve azt kell megállapítania a versenyzőknek, hogy az adott kép igaz-e vagy hamis. Olyan ez mint egy memóriajáték, hiszen a műszerfalra aggatott tucatnyi fényképet szüntelenül össze kell vetni a háromszáz méter magasságból  kitáruló tájkép darabkáival keresve az egyezés jeleit. És közben pontosan navigálni, pontosan repülni, térben és időben a lehető legszorosabban kell követni az útvonalat. A legkisebb figyelmetlenség vagy az összpontosítás lanyhulása, esetleg a pilóta és a navigátor közötti félreértések tisztázása is közvetve hibapontokat eredményez. Az erős mezőnyben elég egyetlen fotó helye felett gyanútlanul elrepülni vagy tévesen azonosítani és a dobogós helyezés álom maradhat. Nem véletlen, hogy a versenyútvonalon repülő versenyzőknek annyira oda kell figyelniük a részletekre, hogy leszállás után és az eredményhirdetés előtt hosszan képesek beszélni arról, hogy az egyik fotón látható erdőszéli gazdasági épületet ki hol vélte felfedezni, és hogy volt-e bekötőút vagy nem, illetve, hogy nyitva volt-e a garázskapu, arról viszont csak halvány emlékük van, hogy amúgy merre is jártak pontosan. Egy dunakanyarból csak a csónakház piros tetejét tudják felidézni, kis túlzással azt is megmondják hány cserép volt rajta. Az útvonaltervezés, a repülőgép vezetése, a navigáció és a megfigyelési feladatok mellett minden futam tartogat még egy utolsó próbatételt, a célleszállást. Ennek a feladatnak a hibátlan teljesítése azt jelenti, hogy a repülőgépnek egy a pályára felfestett egyméteres sávban kell földet fognia elpattanás nélkül. Akár korábban, akár később érnek földet a kerekek, ez esetben is hibapontjait gyarapítja a versenyző. Ez a pontosság is példátlan precizitást követel, akárcsak valamennyi versenyszám. A tulajdonképpeni fizikai megterhelés nélkül is egy-egy versenyútvonal másfél órája alatt könnyen le lehet adni pár kilót. A futam győztese az, aki a legkevesebb hibapontot gyűjti össze, a világbajnoki címet legalább két értékelhető futam összesített eredménye alapján nyeri el egy versenyző vagy egy páros. A megkülönböztetés a szerint értelmezhető, hogy precíziós avagy rally versenyről van szó, a kettő közötti leglényegesebb különbség ugyanis éppen az, hogy míg a rally esetén ketten vannak a fedélzeten, pilóta és navigátor, addig a precíziós repülés egyszemélyes versenyszám.

 

Az eső az úr

 

Az ausztriai Rally Repülő Világbajnokságon, amiben mi is érdekeltek voltunk, huszonhárom nemzet képviseletében összesen 54 versenyzőpáros – pilóta és navigátor – mérhette össze tudását, a magyar sportrepülőket a tizenkét versenyzőből álló nemzeti válogatott hat párosa képviselte. A világbajnokság eredetileg tervezett három futama közül a másodikat törölni kényszerültek a szervezők, mert a napközben romló időjárási viszonyok, a sűrű eső és az alacsonyra ereszkedő felhők miatt a mezőny fele kénytelen volt az versenyútvonalról letérni. Nem volt megnyugtató az sem, hogy a menetrendszerinti pótnap időjárása szintén alkalmatlan volt a repülésre, így végül az utolsó napon, ekkor is fél nap idegőrlő várakozás után javult annyira az időkép, hogy egy rovidített útvonalon megtarthattak még egy futamot – így végül értékelhető lett a verseny és hirdethettek világbajnokot. Összetettben, lengyel győzelem mellett, a mieink a hetedik helyet szerezték meg. Ezüstéremmel tért haza a cseh küldöttség, a dobogó alsó fokára a franciák állhattak. Egyéniben szintén lengyel győzelem született, a világbajnok Janusz Darocha – Zbigniew Chrzaszcz duót másodikként a francia Julien Cherioux – David Le Gentil kettős követi, a harmadik helyen pedig a szintén lengyel Krzysztof Skretowitz - Krzysztof Wieczorek kettős végzett.

 

Céltalan felszállások helyett

 

A kisgépes repülés általában nagyságrendekkel szélesebb határok között kéri számon a pilóta útvonaltervezési, repülőgépvezetési, navigációs és megfigyelőképességeit, éppen ezért a fő cél a pilóták navigációs készségének összemérése, a pontos útvonalrepülés, a minden körülmény közötti pontos - néhány méteren belüli leszállás, de nem titkoltan az is, hogy a pilótákban kialakuljon egyfajta igényesség a saját repüléseikkel szemben. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy további előnyöket is rejt a versenyzésnek ez a formája: a hivatásos pilótákat leszámítva, a motoros repülőgépekkel szabadidejükben repülő emberek repülés irán táplált érdeklődése idővel csökken. Viszonylag hamar eljut valaki oda, hogy egyedül vezethessen egy repülőgépet, az euforikus időszak után azonban a céltalan lötyögés még a levegőben, repülőgépben pilótaként is unalmassá válik. Repülőklubok beszámolói szerint, ha az újsütetű pilóta megröptette valamenyi ismerősét, repült már alacsonyan és magasan is, unatkozni kezd. Éppen ezért is hasznosak ezek a versenyek, hiszen épphogy a már megszokott, különleges felkészítést nem igénylő repülőgéppel lehet rajthoz állni, kezdetben pedig megteszi az általános repülő-tájékozódó-megfigyelő képesség. Mivel a versenyeken a versenyzők számára mindennemű elektronikus eszköz használata tiltott, az így végrehajtott repüléseket íránytűre, stopperórára és papírtérképre hagyatkozva végezhetik a repülők – ez pedig nem más, mint az alapvető navigáció gyakorlata – és ezt a tudását minden pilótának frissen kell tartania. A túraversenyek révén célja lesz a felszállásoknak miközben számottevően fejlődnek a repülőgépvezetői készségek. Ezek a készségek nem egy esetben életeket menthetnek.

 

Versenyek Magyarországon

 

A motoros repülésben nagyon sokáig úgy tűnt az egyedüli versenyzési forma a műrepülés marad. Szinte mindenki belátta, hogy ebben a sportban azok vehetnek részt, akik képesek tartósan bírni azt a terhelést, amit az egyes műrepülő figurák közben „kap” a pilóta. Tovább korlátozta a lehetőségeket az is, hogy a műrepülésre speciális, erre a célra tervezett gépekkel lehet felkészülni és versenyre indulni. Az anyagi lehetőségek korlátot szabtak a korszerű gépek beszerzésére, fenntartására és az iszonyú drága sport finanszírozására. Így még távolabb kerültek a tehetséges pilóták a versenyzés lehetőségétől. A nyolcvanas évek közepétől enyhülő szigor a „nyugat”-ról jött ötletek meghonosításával szemben lehetővé tette, hogy a sport elkötelezett híveinek sikerült az akkori MHSz vezetőket meggyőzni: ugyanúgy, mint nyugaton az „átlagos” rendeltetésű repülőgépekkel is lehet versenyeztetni a klubok motoros pilótáit. Nem kell hozzá speciális repülőgép, bármely kisgéppel versenybe lehet szállni. Néhány évet vett még igénybe, hogy valóban beinduljon a hazai versenyzés, először nemzetközi versenyeken szerepeltek magyar pilóták tapasztalatgyűjtés céljából, három évvel később már a nemzetközi mezőny erős középsorrendjében jegyezték őket. Tudták, hogy megindíthatják most már a hazai versenyprogramot is, hisz kellenek új „titánok”, és egyértelmű volt, hogy az utánpótlást csak valamilyen versenyrendszerben lehet kinevelni. 1991-ben indult az évenként kiírt nemzeti bajnokság párhuzamosan a precíziós repülő nemzetivel. Ebben az időben a felkészülést még a klubok saját szervezésben, egységes módszer hiánya mellett végezték. A rendszerváltás után a repülés is hasonló sorsra jutott, mint nagyon sok sportág, az állam még minimális támogatást sem fordított a repülősportokra. Veszni látszott a hosszú évek fáradságos munkája, ezért született meg az éves pontszerző versenyzés, amit 1998-ban vezetett be a Magyar Repülőszövetség és azóta is évente sikeresen rendezi. Ennek lényege – azon kívül, hogy „ébren” tartsa a versenyzők kedvét – hogy évente 6-8 alkalommal egy-egy szombati napon, különböző repülőtereken rendeznek versenyt, ezzel lehetőséget biztosítanak az egységes felkészülésre a nemzeti bajnokságra, esetleg egy-egy nemzetközi versenyre. A versenyeredményeken, a versenyzés izgalmán túl a sportolókat a sporttársakkal való találkozás öröme is vonzza ezekre a versenytalálkozókra, és ezt látva elmondható, hogy a sportág meghonosításáért folytatott küzdelem eredményes volt. Mind a mai napig saját erőből szervezett és fenntartott versenyeket rendeznek Magyarországon, változó nevezési létszámmal, de annál nagyobb lelkesedéssel. A szervezők elmondása szerint élvezik és szeretik a versenyzők a műholdas értékelés egyre precízebb repülést igénylő formáját. A számítógépes kiértékelés révén a versenyek szervezése függetlenné vált a sok embert mozgató szervezéstől, ugyanakkor megszűnt az értékelés szubjektív hibaforrása, ami még mindig döntő a műrepülésben, és még nagyon sok sportágban.

Győrfi Áron

A szerző másik cikke megtalálható a Magyar Nemzet Online-on